Múlt héten kaptam egy nagyszerű tanácsot: talán érdemesebb lenne heti egy cikket kitennem a HBM-re, egyrészt azért, hogy Olvasóim számára kiszámíthatóbb legyen a megjelenés (merthogy az azért mégsem járja, hogy olyan rendszertelenül jelenjenek meg az írások, mint eddig — három- vagy négynaponta, ne adj' isten heti egyszer), másrészt hogy én is jobban felkészülhessek az írásaimmal, ne csak úgy kiokádjam magamból a rendszerezetlen, szerkesztést nélkülöző írásokat, az ugyanis fontos, hogy Olvasóim ne csak értelmetlen agymenést kapjanak, hanem olyasvalamit, ami kihúzza őket az unalomból, az egykedvűségből, az egyhangúságból (e helyett majdnem monotonitást írtam, de miután a szövegszerkesztő pirossal aláhúzta a szót, utánanéztem, és kiderült, hogy ez igazából egy matematikai kifejezés a függvények világában, amiről ráadásul tanultam is még tizedik osztály környékén, ha jól emlékszem — arra biztosan jól emlékszem, hogy nem teljesítettem belőle jelesre annak idején), a szomorúságból (ha van), és minden más rosszból, ami egy szürke hétköznap érheti az embert, s azok közül is a legszürkébbiken: a hétfőn, a hétvége gyilkosán, s hétfőn is akkor, amikor az embernek a legnagyobb szüksége van a lazításra: a melegben a fárasztó munka után egy hideg sörrel a kézben, vagy egész napos tanulás után olyanoknak, akik már megcsömörlöttek a rengeteg vizsgától, meg akik még csak most készülnek az érettségire, meg a felvételire, meg a ki tudja még mire, amivel mostanság a szerencsétlen fiatalokat terhelik.

De most akkor miről írjak?

Mert így aztán nehezebb a dolgom, hiszen azáltal, hogy rendszerességet állítok az életemben, néhány ember külön nézni fogja a bejegyzéseket, a hírfolyamokat, a böngésző könyvjelzősávját (jut eszembe, köszönöm Olvasóimnak, akik ily módon követnek és támogatnak), hogy lássa, fölkerült-e az a jó előre beígért-beharangozott kis bejegyzés, mert hogy ők akkor azt most szépen elolvasnák, aztán véleményt formáljanak róla magukban vagy nyíltan vagy privátban, merthogy ilyenek is vannak, legőszintébb örömömre.

Úgyhogy miről írjak nekik?

Mert ahogy mondom, ez így már nehéz, talán felelősséggel is kellene lennem azért, amit csinálok, nem dobálhatok ki csak egy-egy félig megszerkesztett mondatot: komolyan át kell gondolni a szöveget, a történetet, a mondanivalót, a jelentéseket, nem, nem lehet ezt félvállról venni, még akkor sem, ha néhány tucat lapmegtekintés után automatikusnak veszem, hogy Olvasóimnak tetszeni fog az, amit írok; nem, nem, nem hagyhatom, hogy a mondatok egyszerűek legyenek, nem hagyhatom őket szerkesztés nélkül, minden szónak jelentése kell, hogy legyen, és csak akkor teszek pontot, ha már biztos vagyok abban, hogy érdemes lezárni, igen, ez a helyes hozzáállás: mert az Olvasó tudja, hogy minél összetettebb a mondat, az író annál nagyobb valószínűséggel akar közölni valami mélyet, különben leírná egy szóval az egészet; és egyébként is, ha egy szóval le tudja írni, akkor azt meg inkább mondani kéne, nem leírni, kár a papírért.

A jól megszerkesztett mondatokra viszont mindenki odafigyel, s ha az író elég ügyes, a gondolatát, az érvelését klasszikus keretes szerkezetbe is belehelyezheti, még akkor is, ha látszólag teljesen értelmetlen vagy jelentéktelen dologról is kezd beszélni, mint például valami matematikai dologról, ha már úgyis megemlítettem korábban a monotonitással kapcsolatban: mert egyébként ebben a témában írtam is régebben egy cikket az iskolaújságba, hogy milyen fontos értelmezni az összetett mondatokat, ugyanis a 12. osztály 27. matematikaóráján a Tanár úr azt az alábbi definíciót írta a táblára, hogy "Ha egy kísérletnél n elemi esemény fordulhat elő, és ezek egyformán valószínűek, akkor egy k elemi esemény összegeként előálló esemény valószínűsége k÷n", és nem, ez valóban nem hangzik hívogatónak, különösen az olyan nebulóknak, akiket még nem szállt meg a megértés (vagy az érdeklődés) szelleme, és akik arra panaszkodnak, hogy mennyi mindent kell megtanulniuk, mennyi fölösleges dolgot, amit soha az életben nem fognak használni; hát kérem, ha ez a definíció jó valamire, arra biztosan, hogy bebizonyítsa: egyesek tényleg nem tudnak összetett mondatokat értelmezni első olvasásra, amiért végeredményben nekem komoly életcélommá vált, hogy egy nap írjak valamit, ami egyszerre tanít és szórakoztat, egyszerre nevel és nevettet, ehhez pedig majd írok valami szép érvelést hosszú, összetett mondatokkal, meg keretes szerkezettel, mert az ugyebár mindig alátámasztja írói mondanivalómat, rögtön bizonyítja érveimet, és nem utolsósorban szimpátiát kelt az Olvasóban, akármennyire értelmetlen vagy jelentéktelen dolgokról is beszéljek.

Szóval most már leülök, és írok valamit. De mégis mit...?