Vágyom rá, és ő vágyik rám. Nem egészséges ennyi időt külön tölteni, nekem elhihetitek. De annál jobb aztán újra találkozni, mert ilyenkor még mélyebben az eszünkbe véssük, mit érünk egymásnak, és mennyire nem érünk semmit egymás nélkül. Ez az erő, ami hazahúz; talán éppen ezért megyünk külön dolgokra, csak hogy aztán újra érezhessük a feloldását e sajgó feszültségnek.

Ma estére már mindent elrendeztem. Megnézzük azt a vígjátékot a színházban, amit olyan nagyon régóta kinézett már, és amire soha nem volt módunk elmenni eddig, mert mindig közbejött valami. És ott van az utca végén az a jópofa kis étterem, oda van foglalásom a darab után: lesz módunk ott beszélgetni, és azután sétálgatni a csöndes környéken. Egy kicsit úgy teszünk, mintha komolyak lennénk. Mint akiknek ez számít: hogy kicsípjük magunkat, hogy megjelenjünk, megmutassuk magunkat, igen, mi így szórakozunk, mi így kapcsolódunk ki, ilyen kimérten... aztán meg összesúgunk mindenki háta mögött, mert ez nem a mi világunk. A mi világunk, hogy mindent és mindenkit, akit látunk, kigúnyoljunk, de csak óvatosan, csak csöndben, csak hogy mi felhőtlenül szórakozhassunk egymást között. Ez csak a mi játékunk. Erről senki nem tud. És ezt nem is lehet egyedül játszani. Ehhez ketten kellünk. Kellek neki, ő kell nekem.

Ma egész este ezt fogjuk csinálni. És aztán hazamenekülünk belőle. Egymáshoz láncoljuk magunkat, és soha el nem engedjük a másikat, főleg nem ilyen messzi utakra, ilyen kibírhatatlanul sok időre.

Van még egy kis időm. Vonattal jön. Kimegyek majd elé az állomásra. A lakást már rendbe raktam. Vettem egy új ülőgarnitúrát, az előző olyan kopott és szürkés volt már, nem szerette. Ez most jó élénk, rá az a sok színes párna, biztosan imádni fogja, amikor belép és meglátja.
Odafele menet meg egy csokor virágot is veszek majd neki. Imádja, ha virággal várom. Nincs kedvence, ezért aztán mindig ki lehet találni valami újat. Esetleg vegyíteni az eddigieket. Azt még nem tudom, most mit viszek, de talán valami olyat, amivel együtt hervadok el, ha ő még egyszer, egyetlenegy napra is magamra hagy.

Fél hatra fut be. Én tíz perc alatt odaérek kocsival. Akkor elég tíz perc múlva indulnom.
Óvatosan leülök, meg ne gyűrjem az új ülőgarnitúrát, se a szép új öltönyömet. Küldtem róla képeket neki, hogy áll. Azt mondta, rögtön csináltassak is egy újat, mert ezt leszaggatja rólam, ha meglát. Imádom, amikor ilyen, még ha nem is szeretném, hogy megszaggassa ezt az öltönyt...

Bekapcsolom a tévét. Soha nem nézek tévét. Most bekapcsolom. Jönnek az öt órás hírek.

Szörnyű élőkép.

Vonatbaleset.

A fél hatos vonat.

Tizenkilencen meghaltak.

Hívom.

Nem csöng ki.